...egyet kell értenem a kiváló cambridge-i filozófussal, dr. C. D. Broaddal abban, hogy "okosan tennénk, ha az eddigieknél sokkal komolyabban foglalkoznánk azzal az emlékekre és érzékelésre vonatkozó teóriatípussal, amelyet Bergson vezetett elő. Az elképzelés lényege az, hogy az agy, az idegrendszer és az érzékszervek elsősorban eliminatívak, és nem produktívak. Minden ember minden egyes pillanatban képes arra, hogy emlékezzen mindarra, ami vele történt, és hogy mindent érzékeljen, ami az univerzumban éppen lejátszódik. Az agy és az idegrendszer szerepe az, hogy megvédjenek minket ettől a rengeteg haszontalan és lényegtelen tudástól, amely csak összezavarna bennünket, e feladatot pedig úgy végzik el, hogy egyszerűen kizárják az általunk érzékelt és emlékeinkbe idézett események többségét, és csakis azt a néhány, gondosan kiválasztott érzékelést engedik át, amelynek gyakorlati haszna lehet." E teória szerint minden egyes ember potenciális Szuperelme. Ám lévén, hogy állatok vagyunk, legfontosabb dolgunk, hogy bármilyen áron életben maradjunk. Ahhoz, hogy a biológiai túlélés sikerüljön, a Szuperelmét keresztül kell vezetni az agy és az idegrendszer szűkítő szűrőrendszerén. Ami a túloldalon kijön, mindössze a tudat siralmas csordogálása, ami segítségünkre lesz abban, hogy életben maradjunk ennek a különös bolygónak a felszínén. Hogy megformálja és kifejezze ennek a redukált érzékelésnek a tartalmát, az ember kifejlesztette, és folyamatosan finomítja azokat a jelképrendszereket és hallgatólagosan elfogadott filozófiákat, amelyeket nyelvnek neveznünk...
(Aldous Huxley: Az érzékelés kapui)
)
Bejegyzések
